Ezt a történetet korábbról szeretném kezdeni minthogy beültem a csónakba és kimentem pecàzni.Szóval a kertünbe állt egy régi csónak, a nagypapám még régen szerezte valahonnan. Eddig nem nagyon használtuk, hébe-hóba vízre tettük pár napra, de nem sokat használtuk. A fa részek elkorhadtak rajta, szétestek ěs használhatatlannà váltak.
Ebben az évben viszont elhatároztuk ,hogy renbehozzuk a kis 4 méter hosszú "lélekvesztőt".
Nagypapám szerencsére mérnök, ezért aztàn nem esett nehezére "megtervezni" a felújítást.
A hétvégén beköszöntött a Balatoni északi szél így úgy határoztunk ,hogy ebben a rossz időben megcsináljuk a csónakot. 3 napig fúrtunk, csavaroztunt, reszeltünk, csiszoltunk, fűrészeltünk, festettünk és lakkoztunk, de végre elkészült a gyönyörű és használatra kész Balatoni csónak! :D
Màsnap reggel már a partmenti nádas rejtekén ringatózott. Nagyon jó érzés úgy használni, hogy tudod: a te kezed alkotta. Sokkal jobban óvod és sokkal jobban meg is becsülöd.
Na de hagyjuk is ezt a részt!
Délután 5 körül öszzeraktam egy minimál pergető felszerelést: 1 bot + orsó, táska és a merítő. Itt megjegyezném , hogy a merítő nagyon fontos egy ilyen csónakba. Ugyanis elég labilis és ha a kezeddel szeretnéd kiemelni a halat könnyen megbillenhetsz, ès abból meg ki tudja mi lesz?!. Szóval felkaptam az evezőket és a motyóm, beugrottam a csónakba és irány a nyílt víz! Gyorsan és izgatottan eveztem, minnel meszzebb a partól, a marás környékére. A fejemben ùgy számoltam ,hogy megpróbálok jiggelve akadósabb/kövesebb aljzatot talàlni ahol csapatban beállhatnak a kövesek, esetleg a süllők!
Beeveztem a marásig és apró, már partról jól bevállt gumikkal elkezdtem tapogatni a feneket. Aztàn 50 méterrel oddebbeveztem és újra dobáltam jópàrat, aztán megint odébbevez és így tovább. Már kb. 1,5 órája csinaltam ezt amikor az apró 3 centis kis fehér kopytora jelentkező érkezett. Egyből felszökött bennem az adrenalin. De nem nagy hal volt, ezt éreztem. Azt hittem ,hogy kis köves,de ehelyett egy "kisbalin" villant. Legalábbis én annak hittem elsőre,de hamar rajöttem , hogy egy szép mértű garda küzd a zsinórom végén! Különleges hal az egyszer biztos! Örültem is neki. :) Ráadasul még egy kicsit meg is húzta a fékem a csónak mellett, de viszonylag gyorsan a meritőmbe került!
Gyorsanviszzanyerte szabadságát, már pecáztam is tovább. Sajnos ezután újjabb 1,5/2 óra kapastalanság követett, pedig sok csalit tettem fel: mindent amiben láttam fantáziát, legyen az wobbler vagy gumi. A végén persze megint a kopyto került a kapcsomba ami újra bizonyított: még egy kicsivel nagyobb gardát sikerült ideiglenesen a csónakba emelnem.
A nap sajnos ekkorra már lebukott az Északi-parti hegyvidék fölött. Nálam nem volt lámpa, éhes is voltam így hát kifelé eveztem. Hiányérzet nem volt bennem hiszen sikerült halat fognom, de akadós részt sajnos sehol sem talàltam.
Másnap reggel 4:20-kor álmosan keltem ki az ágyamból. Tegnap este már mindent kikészítettem, így egy kakaó után már 4:40 körül oldoztam el a csónakot és pattantam be. Este elalvás elött már elterveztem ,hogy hajnalba a balinokat kergetem a sekéyben és kicsit beljebb, majd később egézen bent próbalok szerencsét a tegnapi módszerrel! Sajnos a viszonylag gyenge szél ellenére nem volt rablás, se semmijen mozgás. Így aztán egyből befelé eveztem, a maráson kicsit túl, hátha ott találok akadós részt.Kb 1 óraja horgaszhattam, éppen óriàsit ásítottam, fél kézzel elengedve a botot, (a másikat a szám elé téve) egy kis koppintást éreztem a botomon majd egyből utána egy orbitalis erejű rávágást és a fék erős hangját. Mondanom sem kell egyből felébredtem, a botomat épphogy sikerült elkapni, hiszen a hal rendesen kitépte a kezemből. Éreztem ,hogy ez bizony nem rossz hal. Gyorsan elmondtam egy fohászt, hogy nehogy kiakadjon a horog. A kezem remegett, minden energiámmal a fárasztásra koncentráltam pedig jópár "nagyhalat" fogtam már életemben. Ekkor még azt sem tudtam mi harcol a horgomon, de rendesen húzta a féket. Végre megvillant -egy imponzáns balin volt- de egyből visszatört a mélybe. Vagy 5 percig fárasztottam első igazán szép csónakos Balatoni halamat, mire megadta magát. Gyorsan megmerítettem és a csónakba emeltem. Amint letettem a fenékdeszkára egy hatalmasat fújtam és rendkívüli boldogság lett úrra rajtam.
A halam láthatóan mindent kiadott magából, még ficànkolni sem volt ereje.
Ezt látva az örömködés helyett gyorsan készítettem pár képet és viszzaegedtem, nehogy ne élje túl a talàlkozàst. Jó 2-3 percbe is beletelt még magához tért, tényleg nagyon elfáradt a fárasztásban. De szerncsére túlélte a számára kellemetlen incidenst és a mélybe úszott. Ugyan elfelejtettem centizni. de a baller kb 55 cm körüli lehetett. Hófehér kopytora jött!! Hàt mire másra?! :D
Fél kilenc körül boldogan kötöttem ki a nádasnál az előző óràkon elmélkedve!Most épp az esti pecát tervezgetem természetesen az csónakból! Jó volna akadós, köves mederfeneket, és rajta süllőket és köveseket talàlni. :)
Végre sikerült megtapasztalnom ,hogy mennyire más feelingje van. Egydül a Magyar tenger hullámain ringatózni teljes csöndben és nyugalomban. Nagyon màs, mint a partrol való horgászat,ahol körbevesz a nyüzsgés. ;)
Az egyik legjobb érzés!
A végére még annyi , hogy a csónakázàs "veszélyes üzem" : legyen nálad megfelelő felszerelés és a viharjelzés sem azért villog hogy gyönyörködj benne vagy számolgasd. Egy hal sem ér meg annyit ,hogy felburulj, elveszìtsd a cuccod. Vagy ,hogy veszélyeztesd önmagad.
Drukkoljatok hogy megtalaljam a tüskéshátúakat! ;)
Görbüljön!
"Tóth Àkos"
Gratulálok! Szerintem is megunhatatlan a csónakos peca, halkeresés. Végre nincs olyan mondat, hogy messze bent raboltak elérhetetlen távolságban. A csend és a nyugalom pedig megfizethetetlen. Minél többször mész ki, annál több bevált helyed lesz. Meglesznek a köveses helyek is, ne aggódj!
VálaszTörlés